1188 Bp., Vasút u. 48.
Telefon/fax:
291-9202, 294-5971
e-mail: pikhaz@pikhaz.hu
Akadálymentes Művelődési Ház!
OKV nysz.: 01-0405-05
Adó sz.: 15518204-2-43
Köszönjük mindazoknak, akik a személyi jövedelemadójuk 1%-val támogatták házunkat.
PESTSZENTIMRE TELEPÜLÉS KIALAKULÁSA
Benépesedés
A parcellázások a századfordulón, 1898-ban teremtették meg a benépesedés feltételeit a mai területen, az akkori Péteri majorban.
Az eredetileg alapvetően mezőgazdasági munkások által lakott urasági majorságok a kispesti vasút megépítése után gyári munkások lakhelyeivel bővültek. A vasútvonal mellett akkortájt induló üzemek, ipari telepek ugyanis igényelték a munkáskezeket. A parcellázások főként a szegényebb munkásréteget célozták meg, azért jóval alacsonyabb árat kértek itt a telkekért, mint a jobb lehetőséget kínáló környező településeken. Kispest, Pestszentlőrinc).
A benépesítés másik társadalmilag érintett rétege a tisztviselőké volt, és őket sem a jó fizetés jellemezte. Vonzó volt a vasút miatt a jó közlekedés, ugyanakkor a falusias környezet. A hétköznapi munka taposómalma után a hét vége a cselekvő kikapcsolódást, pihenést jelentette számukra. A város "négy fala" közé zárt nyugdíjas kollegáik tétlenségével szemben az ő nyugdíjas éveik otthonteremtő munkát ígértek.
A lakosság számának növekedésével e vidéken is megjelentek a kiskereskedők, kisebb-nagyobb szatócsboltokkal, pékségekkel, élelmiszerárusító helyekkel, és persze kocsmákkal teremtve meg az új telepek úgynevezett infrasruktúráját.
A hivatalos statisztikák szerint 1900-ban 268 lakos élt Péteri-pusztán.
1910-re már 1939 fő a lakosok száma. Ez a nagy beköltözési kedv jellemezte a későbbi évtizedeket is, hisz majd minden évtizedben megduplázódott a lakosság.
A természetes szaporulat eltörpült az ország legkülönbözőbb vidékeiről ide származottak számarányához képest, s persze nem a település "szépsége" volt a vonzerő, hanem a főváros közelsége, a biztosabb megélhetés, a több munkalehetőség, a viszonylag olcsóbb letelepedés.
A második világháború alatt a nagyközség teljes lakosságának kitelepítése érzékeny veszteség volt. Igen sokan messze kerültek, ott telepedtek le, sokuk visszajött ugyan, de mikor meglátta házának pusztulását, új helyen kezdett új életet. A régi lakosság alig rendelkezett tőkével, erővel az újrakezdéshez, ám végül is meglelte gyökereit, társait, s a szegények összetartozásában megtalálta létezését.
Ma a népesség-nyilvántartás adatai szerint 20 440 lakos él itt.
A majd kétezer fős lakosság már 1911-ben megalapította első egyesületét a Közügyi Bizottságot. Mivel a soroksári közigazgatás a településen nem volt jelen, ezért a polgárok igen korán kényszerűségből egyesültek a lakosság védelmére, gondjaik enyhítésére, érdekeik képviseletére.
Megindult a küzdelem a terület közigazgatási önállóságáért, a Soroksártól való elszakadásért. Még ebben az évben megalakult a Katolikus Rózsafüzér Kör, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt helyi szervezete, és az Önkéntes Tűzoltó Egyesület.
Újpéteri-telep néven vasúti megálló is létesült.
Míg a község polgárai a közélet szervezését, addig az egyházak hagyományosan a kulturális élet megteremtését vállalták fel. Legelőbb a baptisták, majd a katolikusok, a reformátusok és az evangélikusok szervezték meg hitéletüket. Eleinte csak a templomok, a gyülekezetek keretein belül tartottak kulturális célú eseményeket, ám meglepően hamar, 1929-ben Katkör néven kultúrház létesült a legnagyobb számú felekezet, a katolikus egyházzal szimpatizáló szervezetek rendezvényeinek, baráti, klub, és társadalmi összejöveteleknek.
Dr. Shaub Mihály plébános kinevezése nemcsak a katolikus egyház, hanem a település életében is nagy jelentőségű volt. A tiszteletes úr, -aki az első világháborút is megjárta (tábori lelkész volt), majd 1917-ig a szegény sorsú fiúk nevelésével foglalkozó szalézi szerzetesrend intézetét vezette- javaslatára került sor a település új nevének felvételére.
Az ekkor még Soroksárpéteri nagyközség 1930-ban nyert közigazgatási önállóságot, ezért Szt. Imre herceg halálának 900. évfordulója tiszteletére a település a Pestszentimre nevet vette fel.
A "KULTÚR"
A Pestszentimrei Közösségi Ház története legszorosabban a református gyülekezet, név szerint a szeretve tisztelt Dr. Széky Endre lelkész úr személyéhez kötődik. Nem csupán hitéleti, hanem művelődési téren is szolgálta a községet. A mai viszonyok közt szinte hihetetlen, hogy 8 év alatt nem csupán öt szervezetet, hanem már 1934-ben önálló Református Kultúrotthont is sikerült létrehoznia.
A kultúrotthon működtetését a szintén 1934-ben a református egyház keretén belül alapított Pestszentimrei Református
Kultúrház Egyesület látta el. Így az Egyesület átvállalta az egyháztól a kultúrház összes építési, fenntartási, adósságtörlesztési gondját.
A mindenki számára nyitott ház az imrei társasági élet központjává vált, helyet kapott itt a Nemzeti Munkaközpont, a Leventeegylet, a légvédelmi oktatás éppúgy, mint a színi előadások, a teaestélyek, tanácskozás, hangversenyek.
1945-46-ban a Kultúrház, a háború végnapjaiban igen jelentős károkat szenvedett település minden helyi szervezetének otthont adott, itt tartották összejöveteleiket, rendezvényeiket, sőt egy ideig a református istentiszteleteket is.
1950. december 20-ig, az államosításig, pezsgő élet folyt itt, az összetartozást erősítő újjáépítési kiállítástól a hazatérő hadifoglyok megsegítésére rendezett jótékonysági estig, ahol a helyi pedagógusok adtak nagysikerű műsort.
1950. december 31-én az épület Pataky István Kultúrotthon néven nyitja meg kapuit az akkori idők hivatalos kultúrpolitikájának szolgálatában.
A helyi egyesületek betiltásával, államosításával a civil szféra kiszorul a Házból.
1959-ben hiába nevezik át Pestimrei Művelődési Otthonná, a lakosság emlékezete ettől az időtől már egyre inkább csak gúnynevén, a báli verekedéseiről elhíresült "Gibony"- ként őrzi.
1986. március 15-én bezárták a régi, 52 éves épületet, lebontották és a helyén, XVIII. kerületi beruházásból, és egyfajta helyi adóból, a lakossági Területfejlesztési Hozzájárulásból (TEHO) két év alatt felépítették a mai Pestszentimrei Közösségi Házat.
A Pestszentimrei Közösségi Ház 1991-ig nem önálló intézmény, hanem a Budapest XVIII. kerületi Művelődési Házak Igazgatóságának egyik telephelye volt.
A rendszerváltás/változtatás lázában aztán a szakmai és politikai törekvések időleges egybeesésével szinte zökkenőmentes volt a Művelődési Házak Igazgatóságának jogutód nélküli megszüntetése, és telephelyeiből három önálló gazdálkodású közművelődési intézmény megalapítása. Ezek egyike volt az immár Pestszentimrei Közösségi Ház, a köznyelvben rövidítve a mai PIK.